Kárpáti Tamás szubjektjei
Kárpáti Tamással ez év őszén a Koller Galériában ismerkedtem meg egy megnyitónk alkalmával. Ekkor mesélt először a gyűjteményről, amit mostanában épít és ami nemzeti relikviákon alapul, és amit neves kortárs képzőművészeink hoznak új kontextusba azáltal, hogy saját munkáikba applikálják azokat megidézve így egykori tulajdonosuk életét, szellemét, nagyságát. Két nappal később már nála voltam és Szőnyi István ecseteit és egy levelét tartottam a kezemben. Együtt választottuk. Elfogadtam a felkérést, de csak azzal a feltétellel, ha lesz egy olyan ötletem, ami ürügyén egy olyan festményt hozhatok létre, ami teljes értékű, a munkáim közé illeszthető mű. Hazavittem a tárgyaimat és kezdetét vette a többnapos töprengés. Ami nagyon zavart az az volt, hogy én nem applikálok a képeimre semmit. Szigorúan két dimenzióban gondolkodom, sőt perspektivikus, valós térhelyzetekre utaló kompozíciókat használok. Nem láttam, hogy ebben miként tehetek engedményt és hogyan játsszam össze a képet a tárgyakkal. Számos gondolatösvényen elindultam, de a nagy ötlet Csernus Tibor kiállításán sétálgatva villant belém. Napok óta az a kérdés feszegetett, hogyan is kell valójában tekintenünk ezekre a relikviákra és hogyan kell bánnunk velük? Mitől válnak ezek az amúgy teljesen hétköznapi tárgyak féltve őrzött kincsekké? Milyen folyamatok hozzák létre ezeket a kötödéseket tárgy és alkotó között. Mire emlékeztetnek minket? Egyáltalán miért van szükség ezekre az emlékeztetőkre? Vajon olyan ez mint az otthoni tárgyaink, amikhez emlékek kötődnek? Tárgyakkal emlékezünk? A család szűk köréből kilépve egy társadalom, egy nemzet nagy emlékezetét tartják ébren ezek a tárgyak? Mágikus erőt, bár nem tulajdonítunk nekik, mégis borzongással tölt el minket, ha a kezünkben tartjuk ezeket. Arra gondoltam, hogy Szőnyi ecsetei pont olyan rozzant ecsetek, mint amik nálam a műteremben is tucatjával lapulnak. Még az is átszaladt az agyamon, csak össze ne keverjem őket a sajátommal. Vajon Szőnyi gondolta volna, hogy ilyen sorsuk, utóéletük lesz még ezeknek a talán Rómában vásárolt ecseteknek? Nem hinném. Ezek arra valók, hogy fessenek velük. És akkor beugrott. Hisz én festhetek azokkal az ecsetekkel! Kész volt a koncepció. Használatba veszem a relikviát. Azt teszem velük, amire valók. Jelképesen kiveszem a múzeumi vitrin mögül és festek vele. Talán még egyszer utoljára, hosszú idő után valaki festékbe mártja őket újra. Izgatott lettem. Szabad ezt? Megtehetem? Nem volt visszaút. A többi már könnyen jött. Mivel Tamásnál tett látogatásomkor kiderült, hogy van egy gyűjteménye ami almákat ábrázoló művekből áll és amit lányának Almának kezdett gyűjteni, úgy gondoltam, a nálam sokszor felmerülő motívumból a gránátalmából indulok ki. A gránátalma sokrétű szimbólum. Munkáimban az általános ikonográfiai program szerint ráöltött jelentéseket mint termékenység és spirituális szimbólum megtartom, így sokszor utal a lélekre, vagy megszemélyesíti a testet, az élőt és annak viszonyait. Ezt sokszor az alma valós, e világi képe, tükörképe mint ideája és a teremtménye a magja közt feszülő viszonyok ábrázolásával teszem. Egy ideje már foglalkozom ezzel a hármassal.
A "Zivatar után" cím egy azonos című Szőnyi képre való utalás miatt adtam a műnek. Számomra ez az eredeti mű emblematikus erejű. (Az enyém egy szubjektív megközelítése a műnek. A vonatkozó kutatások nem erősítik meg Szőnyi, az enyémmel hasonló megközelítését a művéhez. Ezekről a kép alatt olvashat.)1954- ben festette Szőnyi a diktatúra és a szocreál szorításában. A zivatart követően a sáros léckerítéssel körbezárt udvaron a kis pocsolyában a tiszta, levegős ég tükröződik vissza. Az saját képemen megismételtem az eredeti kép szüzséjét ráerősítve a tükörképre mint ideára, azáltal, hogy ott az ütött- kopott, lehullott gránátalma létezése értelmet nyer és útjára engedi a magot a géniuszt. Az eget és a magot Szőnyi ecsetével festettem meg, míg a többit a sajátommal. Mágikus utazás volt ez, ahol a múlt és a jelen összezárult egy körben. Végül mint rendesen, az eceteket kimostam a tenyeremben langyos szappanos vízzel és egybekereteztem a képpel. A keretet szándékosan nehézkesre, a múzeumi vitrinekre emlékeztető tárggyá formáltam, üveggel lefedve, mintegy jelezve, hogy a kaland véget ért és a relikvia újra megerősített jelentéssel, új történettel felruházva megpihen a múzeumban. A szakrális térben, ahol ezeket a tárgyakat és egykori használójukat tiszteljük és emlékezünk rájuk. A kérdéseimre választ kaptam. Szőnyi ecsetével emlékeztem és egyben újraéltem amit ötvenöt évvel korábban Ő, jelesül, hogy nemzetünk zivataros évei alatt mi a dolga egy művésznek.
2009. november 13., péntek
az eredeti Szőnyi festmény
Zivatar után 1954 Szőnyi István
Riedr Gábor írása a képpel kapcsolatban: Zsánerek és bálványok
A realizmus recepciótörténete a magyar szocreál festészetben 2.
Új művészet | Rieder Gábor | 2006 november olvasható: itt
a festőalap
Az alap: lenvászon, félszívó olajalap, színes olajfesték, borovifenyő vakkeret, 40x 30 cm
A mű publikációi
HUNGARIKONOK - Kárpáti Tamás szubjekt-gyűjteménye
Kárpáti Tamás több évtizedes kulturális- és sportújságírói ténykedése során riportok, barátságok, könyvek "melléktermékeként" egyedülálló gyűjteményre tett szert, mely különböző művészek olyan személyes tárgyait tartalmazza, mint például Barcsay ecsete, Faludy botja, Tandori sapkája, Örkény zsebórája, Karinthy írógépe, Makk Károly rendezői széke, Aba-Novák pipája, Mándy Iván fakése és mások különböző relikviái.
A muzeális tárgyak már önmagukban is igazi ritkaságok, ám Kárpáti Tamás merész ötlettől vezérelve életet lehelt a holt tárgyakba. Kortárs képzőművészeket kért fel, hogy gondolják tovább a relikviákat, s megidézve egykori tulajdonosukat készítsenek belőlük képzőművészeti alkotásokat. Így jöttek létre a "szubjektek", izgalmas, duplán egyedi műtárgyak, melyek egyszerre állítanak emléket a tárgy egykori tulajdonosának, és a kortárs képzőművészetnek. A múlt nagy mesterei előtt tisztelegnek korunk művészei. Az elkészült művek olyan mesterek keze munkáját dicséri, mint például Nádler István, Szemethy Imre, Pauer Gyula, EF Zámbó István, Kentaur, Szotyori László, Tettamanti Béla, Radák Eszter, Barabás Márton.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban látható kiállítás anyaga egy válogatás a teljes gyűjteményből, az itt látható tárgyak elsősorban irodalmi kötődésűek, de természetesen más érdekességek is láthatók lesznek olyanok, mint a Jiři Menzel pulóverjéből készült alkotás vagy a Rubik Ernő bűvös kockáját magába foglaló szobor.
Köszöntőt mond: Hegedűs D. Géza, Szőcs Géza és Ungvári Tamás
Közreműködnek: Bródy János és Kézdy György
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)